Mi a története?

Az Ascend pakli sok variációval jött már létre mióta Shurima a Legends of Runeterra része lett, eleinte három bajnokkal rendelkeztünk ebben a kategóriában, Azir, Nasus és Renekton személyében, mindhárman használható szinergiával működtek együtt, de Nasus hamar külön utakra tért a Slay mechanika miatt. Végül csak Azir és Renekton tették ki az Ascend paklik gerincét. A célunk, hogy a másodikszint elérése után hőseink még eggyel feljebb emelkedjenek, a Sun Disc segítségével, ami egy 25 körön át tartó Landmark, ám ha egy bajnokunk level up-pol, akkor 10 9 kört ugrik előre. Igy lehetővé téve, hogy mindkét hősünk szintlépésével szinte verhetetlen erőre tegyünk szert.

Majd később megjelent Xerath, kiszorítva Renektont a pakliból, Azir mellé tökéletes kontrolt biztosított az Ascend eléréséhez, igy most már van elég egységünk és kellően kordában tudjuk tartani az ellenfelünket is. Aztán jött 2022.03.30-án a 3.4.0-as Patch és Azir kapott egy kis erősitést, a szintlépéséhez immáron nem csak 13 alkalommal kell egységet idéznünk, hanem ezt megtehetjük Landmarkok segítségével is, ami pedig a Xerath level up-hoz szükséges. A két hős eddig is erős volt együtt, ám jelen állás szerint ezt gyengíteni kell. Kíváncsian várjuk mikor történik ez meg, addig is aki szeretne feljebb jutni a ranglétrán javasoljuk ezt a paklit!

Miről szól?

Ahogy fentebb is olvashattátok a célunk, hogy elérjük a bajnokaink harmadik szintjét. A pakliban lévő egységek és Landmark-ok mind ehhez segítenek minket hozzá, még a védekezésre használt varázslataink is több értékkel rendelkeznek, mint pusztán a bajnokok megvédése. A Legends of Runeterra több mint 100 paklija közül, amit elkészítettünk már, ez az első ahol nincsen “filler” az az töltelék lap, minden egyes kártya hozzá segit minket ahhoz, hogy nyerjünk azon felül, amit önállóan tesz. Kivéve talán a Rite of Negotion, de az meg elég értékes önmagában, hogy elnézzük neki.

Azir ascend runeterra
Azir

Azir egyszer régen Shurima halandó császára volt; egy büszke férfi, aki a halhatatlanság kapujában állt. Elvakult gőgjében azonban elárulták, és legnagyobb diadalának órájában megölték. Évezredekkel később egy szörnyű hatalommal rendelkező Felemelkedett formájában született újjá. Most, hogy elbukott birodalma újra kiemelkedett a homok alól, Azir Shurima egykori dicsőségét kívánja visszaállítani.

Xerath

Xerath az ősi Shurimai Birodalom egyik Felemelkedett mágusa. Lényét egy elvarázsolt szarkofág törött szilánkjai között tomboló, mágikus energia alkotja. A sivatag homokja évezredekig fogságban tartotta, Shurima felemelkedésével azonban ő is kiszabadult ősi börtönéből. Most a hatalomtól megrészegülve próbálja visszaszerezni mindazt, amit jogos tulajdonának vél, hogy a világ semmirekellő, felkapaszkodott civilizációit a saját ízlésére szabja.

legends of runeterra pakli xerath ascend

Hogyan játszunk?

A Buried Sun Disc-kel foglalkoznunk sem kell hiszen ha nincsen más régiónk csak Shurima, akkor automatikusan kiugrik a paklinkból, maximum annyi dolgunk van, hogy a legelején ne legyen a kezünkbe. Csak egy darabot játszunk ebből a lapból és mivel ő a győzelmünk legfőbb eleme, muszáj vigyáznunk rá, ehhez tökéletes lap a 2 manába kerülő Soothsayer, aki minden Landmark-nak és Hősnek az asztalon Spell Shield-et ad. Igy sokkal nehezebb lesz az ellenfelünknek elpusztítani őket. Amennyiben olyan pakli ellen játszunk akinél előfordulhat Landmark Destroy érdemes azonnal kijátszani, amint csak lehetőségünk van rá és életben is tartani*, hogy egy Ancient Hourglass segítségével újra játszhassuk ha leütötték a védelmünket, ezzel nem csak biztositjuk a győzelmünket, de Xerath és Azir szintlépéséhez is erőteljesen hozzájárulunk. Természetesen ha van egy másik a kezünkben akkor bátrabbak lehetünk vele.

*Amennyiben ismerjük az ellenfelünknél előfordulható eszközöket, várhatunk a kijátszásával egészen addig, amig mi előbb tudjuk lejátszani, mint ő. Például ha Noxusnak a második körre nincsen spell manája, hogy a Scorched Earh-szel elpusztíthassa, és a harmadik körben a miénk az Attack Token várhatunk egy kört, hiszen amikor már lehetősége lenne kijátszani a varázslatot, mi beszélünk először.

Ha a védelmet megalapoztuk jöhet a paklink motorja, a két bajnokunk level up-jához segítő lapok. Az Ancient Preparation, a Rock Hopper és az Endless Devout is egyszerre pörgeti Xerath és Azir pontjait is, éppen emiatt igyekezzünk őket hamar megszerezni, ebben segítségünkre lesz a Preservarium, ami 2 alkalommal húz nekünk.

A Rock Hopper és az Unrevealed Earth (ami szintén húz) által leidézett Roiling Sands Landmark-ok tökéletes célpontok a Rite of the Arcane kontrol lapunknak, ami egy mana gem vagy baráti Landmark elpusztításáért cserébe 4-et üt egy kiválasztott ellenfelen. Ráadásul ha Xerath is az asztalon van ő is sebezni fog a leggyengébb egységre, jó célpontot adhat továbbá az Endless Devout halálakor leidézett Sarcophagus, ami három kör leteltével vagy megsemmisítésekor egy Restored Devout-ot idézze le mely már 3|3 helyett 5|3 értékekkel rendelkezik és Fearsome jelzővel lett ellátva, ami miatt nem is tudja bármi levédeni mikor támad.

Mivel mono-Shurimat játszunk a Golden Ambassador négy manán kihúzhatja nekünk az egyik hősünket, ha nem jártunk eddig sikerrel, ráadásul +2|+2-t is biztosit a megkapott lapnak, tehát nehezebben fogják őket eltüntetni. Egy másik fontos lapunk a Desert Naturalis akinek a kijátszásához szükségünk van egy Landmark-ra, amit eltörölhetünk az asztalról, ez lehet az ellenfélé is, kimondottan jól jön ha tükörmérkőzést játszunk és az ellenfél nem kapta meg a Soothsayer-t, de sajátot célbavéve egy Grumpy Rockbear-t idéz 5|4-es statokkal. Ezt kombinálva a Devout Sarcophagus-ával, egy lap kijátszásával három egységre teszünk szert, amiből kettő legalább ötös sebzéssel rendelkezik, ráadásul Xerat és Azir halad a szintlépés felé. (A Legends of Runeterra esetén ez egy nagyon erős kombó hiszen minden lépésünk után, amely egységet idéz az ellenfelünk jön, ezzel pedig nagy előnyre tehetünk szert).

Ha sikerrel jártunk és a két bajnokunk szintet lépett, akkor a Buried Sun Disc lejár és a hőseink felemelkednek, ekkor Azir kicseréli a paklinkat Emperor’s Deck-re, tehát ha volt benne bármilyen trap az el tűnik, minden alap lapunkkal együtt, az Emperor’s Deck esetén majdnem az összes kártya húz, azon felül amit egyébként csinál, hiszen ha elérjük az utolsót az 10 manáért leidéz nekünk egy felemelkedett Renektont és Nasus-t, ez az a pont, ahova nem nagyon tudunk már eljutni, de ha mégis akkor nagy eséllyel négy darab önmagukban is túlerős hősünk van az asztalon. Az ok ami miatt viszont ez ritka lesz mint a fehér holló az az, hogy Xerath minden kör elején és Landmark elpusztulásakor ötöt üt az ellenfél leggyengébb lapjára, ha pedig nincsen lent egység akkor a Nexusra, és igen a Buried Sun Disc lejártakor egyből oda is vág.

 

A pakli részletezése

Bizonyos szinten variálható a pakli, nyilván megvannak a kötelező elemek, mint a Buried Sun Disc, Azir, Xerath, a Rock Hopper és Unrevealed Earth, hogy a Roiling Sands segítségével mindkét hősünk gyorsan szintet lephessen. Viszont a Quick Sand, ami -4 sebzést és a jelzők eltüntetését okozza egy ellenséges egységen vagy akár ezt megfelezve két egységen, kicserélhető más lapra, ha úgy érezzük nincs rá szükség. Az Ancient Hourglass alkalmas offenzív és defenzív használatra is, ha Xerath az asztalon van, mert a kör elején azonnal vissza is kapjuk a célba vett egységünket, ami egy Landmark Destroy-nak minősül. A Rite of Negoiton szintén egy nagyon hasznos, de nem minden ellen használható lap éppen ezért lecsökkenthető akár egy darabra a pakliban, ha úgy érezzük valami másra van szükségünk, ami gyorsabban hozzá segít minket a győzelemhez.

Patch 3.0 verzió

Patch 3.4 verzió

Mi változott?

Az eredeti Ascend paklihoz képest már 2022 Janurájában is kaptunk változtatást, méghozzá, hogy a Buried Sun Disc ha mono-Shurimat játszunk, magától kikerül az asztalra ráadásul költség nélkül. Ez önmagában visszahozta a pakli népszerűségét a játékosok körében, ám sajnos nem tartott sokáig, hisz a győzelmi feltétel nem lett ezzel sokkal könnyebb. 2022 Márciusában viszont Azir kapott egy buff-ot mely megkönnyitette a győzelmünket, innentől nem csak unit-ok, de Landmark-októl is level up-olhat. Ez olyannyira erőssé tette a paklit, hogy várhatóan érkezni is fog egy gyangités rá, szerintünk nem 13 hanem legalább 15 egység és/vagy Landmark leidézésére lesz szükség a szintlépéséhez.

Azir landmark
Buried sun disc ascend xerath
quick sand ascend shurima
A pakli legfrissebb verziója

CEBAIBAHAMGRYJQDAUDQOCYOAEEQIBYBDISTMO2IJRMW2AIBAQDT4