A Blizzard minden játéktípust lefedett az évek alatt, amióta pedig bevásárolta magát az Activision a cégbe, még annál is többet. legnépszerűbb játékuk kétségtelenül a World of Warcraft, ami a világ legismertebb és talán a legjobb MMO-ja. Emellett természetesen készítettek Action Shootert (Overwatch), Mobát (Heroes of the Storm), Kártya játékot (Hearthstone), ami a ma legismertebbek közül az első volt a piacon, így hatalmas előnyre téve szert a Gwent és Runeterra-val szemben.

Persze mi nem ezek miatt vagyunk itt. A Diablo volt az első Izometrikus nézetű Action RPG (Szerepjáték) elemekkel. 1997. november 25-én az első résszel olyan úton indultak el mellyel ma is sok millió embert nyűgöz le, és még csak most lendülünk bele. Évtizedeken át nem is volt versenyképes “konkurenciájuk”, aztán 2013. október 23-án megjelent a Path of Exile (Poe), ami ugyan a trónról nem taszította le a Diablo-t, ám az tény, hogy magára vonta a figyelmet és ma már ez a két játék határozza meg az ARPG kategóriát.

Igaz az azóta Activison Blizzard-ra keresztelt cég 2021 Szeptemberében felújította az eddigi legjobb ARPG játékot a Diablo 2-t és bizony a Resurrected éppen akkor sikernek örvend, mint 20 évvel öregebb elődje.

Diablo 3 Set Dungeon – Demon Hunter Natalya’s Vengeance

A Demon Hunterek Set Dungeon-jei is igényelhetnek némi odafigyelést, a Natalya’s Vengeance tipikus példája a többet ésszel mint erővel mentalitásnak.

Diablo 2 Resurrected: Rúnák és Rúnaszavak

A Diablo 2 resurrected sok komplikált és nehezen megszerezhető Horadric Cube és Rúna recepttel rendelkezik. Éppen ezért mi összegyűjtöttük nektek az összeset és adunk pár tippet hol lehet őket a legkönnyebben beszerezni.

Diablo 2 Resurrected Kezdőtanácsok: Karakterek, Tippek és Trükkök

A Diablo 2 resurrected leginkább egy figyelemelterelésnek tűnt amig a Diablo 4 el nem készül, még ha igy is van, mi leteszteltük és egyszerűen király lett

Diablo 3 Set Dungeon – Monk Monkey King’s Garb

Nézzétek meg hogyan kell végig csinálni a Diablo 3 Monk set dungeon-jét a MONKEY KING’S GARB set-hez

Diablo 3 Set Dunegon – Barbár Wrath of the Wastes

Nézzétek meg hogyan kell végig csinálni a Diablo 3 Barbár set dungeon-jét a WRATH OF THE WASTES set-hez

Diablo 3 Szezonok

A Diablo 3 Szezonjai mindig tartogatnak valamilyen meglepetést, a Diablo 2 Resurected és a Diablo 4 megjelenése után is várható minden negyedévben valami újdonság.

Diablo 3 Karakterek, Followerek, Legendary-k, és az Indulás

A Diablo 3 régi, de még ma is népszerű játék, ami az új játékosokat sem kíméli, annak érdekében, hogy mindenki belevághasson, a kezdőknek készült bemutatónkban megtaláltok mindent ami az induláshoz kell

Diablo set dungeon