Table of Contents

Skyrim VR-ban

Kilenc év telt el mióta először belebújhattunk a Dovakin bőrébe, de már a tesztünk is 3 éve elérhető, bizony ez nagyon hosszú idő, főleg a videojátékosok világában. Változik körülöttünk a technológia, 1-2 évente kapják a folytatásokat a játékok (kivéve az Elder Scrolls széria, az még mindig a Skyrim-et gyűri, de annyi baj legyen). Ahogy az idő halad egyre kevesebb és kevesebb időnk marad, egyre több és több játékra. Még be sem fejeztük a Doom Ethernal-t, már jön is a kiegészítője, amit nyilván nem fogunk kihagyni, hiszen még több DOOMról beszélünk. Lehet, hogy túl gyors a tempó, és nem tudjuk kiélvezni, amit a játékok nyújtanak? Nos, ezt mindenki saját ízlésére bízom. Ám egy biztos: a Bethesda az új tartalmak készítése mellett sem feledkezett meg a régi játékairól. Kaptunk már új DOOM-ot, egy MMORPG Elder Scrolls-játékot, nagyon kreatív névvel ellátva: The Elder Scrolls Online sőt, mindenki egyik nagy kedvencét, a Skyrimet is felújították sokkal szebb grafikával jelent meg és ingyen megkapták azok, akik már birtokolták az eredetit. De a legnagyobb húzások az volt mikor 2017.11.17-én kiadták a játékot VR-ban is.

A teljes játék pont úgy, ahogy megszoktuk és megszerettük, elérhető Vitruális Valóságban. Megnézhetjük a világot a saját szemünkkel, a saját kezünkben foghatjuk a kardot, amivel felvehetjük a harcot a legapróbb kis ráktól egészen a legfurfangosabb vámpírig. Csak arra figyeljünk, hogy az óriások mamutjait ne bántsuk, mert bizony szemtől szemben állni velük félelmetesebb, mint amikor csak a képernyőn látjuk. Igaz, hogy vigyázni kell velük, mégsem ők a legfélelmetesebbek a játékban, azok kétséget kizárólag a sárkányok. Amikor először állunk szemben eggyel, és látjuk, halljuk, ahogy leüvölt minket, teljesen ledermedünk. Számomra szinte hihetetlen volt, hogy ott áll előttem, pedig nem az első VR-játék, amivel találkoztam. És az érzés, amikor üvölthetem, hogy Fus Ro Dah, majd a szemeim előtt repül el minden, amit eltalál, elképesztő élmény. Még úgy is, hogy sajnos hangra aktiválódó parancs nincsen egyik platform sisakjánál sem, akár PS VR, akár Oculus-on vagy Vive-on játszunk. Pedig a The Inpatient PSVR játéknál nagyon jól megcsinálták a hangvezérlést, amit nyugodtan megoldhatott volna a Bethesda is, de hát ezzel kell beérnünk, azért nem olyan szörnyű így sem.

A Történet Röviden

Az északiak hazája, Égkoszorú, a pusztítás szélén áll. Torygg nagykirály meggyilkolásával polgárháború tört ki a terület lakói között. Sok északi szeretne felszabadulni a Birodalom fogsága alól, melynek hatalma 200 éve, az Oblivion-válság óta fokozatosan hanyatlik. Mások viszont szeretnék magukhoz ragadni a hatalmat a Birodalom által kínált egység és biztonság nevében. A polgárháború kirobbanásával az Ősi Tekercsek egyik jóslata teljesedik be: a sárkányok visszatérnek, és Tamrielre beköszönt az örök sötétség. A tekercsek Dovahkiin, vagyis a Sárkányszülött eljöveteléről is beszámolnak, aki egy sárkány lelkével született és képes beszélni azok nyelvét. Küldetése, hogy a szükséges erők birtokában tartósan legyőzze a legnagyobb ellenfelét és véget vessen a világ elpusztítója, Alduin sötét uralmának.

skyrim vr teszt

Bármelyik platformon is játszunk a játékkal egy valami biztos, a középkori világ atmoszférája egyszerűen magával ragad, amint belépünk a virtuális térbe. PC-s Virtuális Valóság szemüveget használva nem lehet mibe belekötni ha az irányítást vagy a játékélményt nézzük. Egyedül a PS VR 1-es verziójánál merülhet fel ezzel némi probléma. Eredetileg csak teleportálást terveztek bele, de rájöttek, hogy az megölné az élményt, így lefejlesztettek benne egy úgynevezett “Direct movement” lehetőséget, ami a kontrollerek állása alapján teszi lehetővé a mozgást. A probléma Playstation VR esetén ezzel az, hogy a Move Controllereken nincsen analóg kar a mozgáshoz, ami miatt muszáj ezt a lehetőséget használnunk ám az érzékelés miatt ha hátrálnánk a kamera nem fogja látni a karunkat és furcsa dolgok történhetnek. Tehát ez bármennyire is jó ötlet volt sajnos nem oldotta meg a problémát. Aztán ott van a menü, ami mindig fixen a kamerához rögzített középpontban van, nem a szemüveg lencséihez igazodik, így ha egy ládát kinyitunk, akkor meglehet, hogy a vállunk mögött jelenik meg a menüablak, és forognunk kell, hogy lássuk, mi is van benne. Illetve néhol furcsa a grafika, félreértés ne essék, nem ronda, sőt ahhoz képest, hogy VR és milyen teljesítményt igényel, gyönyörű, de az évek során a legtöbben felturbózták a játék kinézetét, és a “Special Edition” is jó ideje elérhető, így a legtöbben ahhoz a látványhoz szoktunk, ez viszont valahol az originál és a felújított verzió között van grafikailag. Ám ezek a problémák PS VR esetén is megszűnnek, amint megjelenik a második széria. Ráadásul a játékot sem kell majd huszadszorra is megvegyük. Hiszen mint már jól tudjuk Playstation 5-ön minden PS 4 és PS VR játék működni fog.

A játékélményt megsokszorozza a VR. Az érzés, amikor igazi mágusként egyszerre akár több irányba is szórhatunk villámot a kezeinkből, nem csak amerre a kurzor mutat, vagy igazi bérgyilkosként, mi magunk lopakodunk és rejtőzködünk az áldozatunk házában, egyszerűen elképesztő. Ha íjásznak állunk, hamar rájövünk, hogy valójában nem olyan egyszerű, mint egérrel célozni. Komoly fizikai fáradságot fogunk érezni a nap végén a karjainkban a célzástól, ami egyáltalán nem gyerekjáték. Kimondottan nehéz célba találni, pláne ha már fáradunk. Nem másképpen a harcosok soraiban, bár igaz, hogy sajnos a kétkezes bárdokat nem igazán tudjuk ténylegesen 2 kézzel odavágni. Ám a pajzs kard kombináció annál jobban kihozza belőlünk az ösztönlényt.